A Vitrol-hadművelet I.
Hamiltonfan 2013.07.08. 20:39
Száguldó riporterünk, Rita Vitrol felkereste a kihívás résztvevőit, s készített velük egy-egy 10+1 kérdésből álló villáminterjút, hogy ezáltal is közelebb kerülhessenek hozzátok (azaz az olvasókhoz)!
Mai alanyunk Emyke, fogadjátok szeretettel a gondolatait!
1. Honnan ered a nickneved, miért éppen ezt választottad?
Régen egy másik fórumon használtam, és akkor valami olyat akartam kitalálni, ami után illik a Bon Jovi, így voltam EmykeBJ; ebből maradtam a merin Emyke.
2. Mennyi idős vagy, hol laksz, mivel foglalkozol?
28 éves vagyok, Rádon élek, egy kis Bt-ben dolgozom, ahol egy vállalkozó kezében vagyok, minimálbéres melón. :S
3. Mióta tevékenykedsz aktívan a továbbírások világában? Hogyan találtál rá erre a fandomra, miként kapcsolódtál bele?
Visszanézve a meris adatlapomat, mondhatom, hogy 2010 óta vagyok aktív továbbíró. Hiányzott a Harry Potter világa a film és a könyvek után, jött a nagy szerelem Perselus Piton személyében, és innentől el tudjátok képzelni. Némi keresgélés, jó sok olvasnivaló a neten, és már itt is voltam. :)
4. Melyik művedre vagy a legbüszkébb, és miért éppen arra?
Ez az igazán nehéz kérdés. Mivel nem vallom magam jó írónak, most tartok ott, hogy próbálom elhinni magamról, hogy tudok írni. Nagyon szeretném azt mondani, hogy büszke vagyok az egyik snangeremre, mert az a mindenem, de nem tudok ilyet. Talán valamelyik novellámra és egy versemre.
5. Ki a kedvenc fanfic-íród? Melyik alkotása nyerte el leginkább a tetszésedet?
Snapefan Öröksége nagyon megfogott, sok snanger írót tudnék ide sorolni. A slasherek világából Kyrapert nagyon megszerettem. Most stoobietól olvasok, tanulok, ezen kívül fordításokat követek. A Piton ficek közül Draconiától Az ígéret sorai az egyik, ami nagyon maradandót nyújtott.
6. Ki(k) a kedvenc karaktere(i)d a Harry Potterből?
Az abszolút kedvencem Piton. Rajta kívül fel tudnék sorolni mindenkit, fantasztikusak egytől-egyig.
7. Melyek a legkedvesebb párosításaid?
Snanger, Piton ficek, Snucius, Lumione, merthur, drarry.
8. Melyik kötetet olvasod a legszívesebben (HP1-HP7)? Mi fogott meg benne?
Bármelyiket szívesen kapom le a polcról, és egy ültő helyemben végig tudnám olvasni. Rowling világa magával ragadó.
9. Melyik rész megfilmesítése tetszik a leginkább?
Harmadik rész.
10. Megosztanád velünk a kedvenc idézetedet J. K. Rowlingtól?
Hát jó kérdés, némi keresgélés után ezt mondanám kedvencnek: Van, amikor muszáj messzebbre látnunk a saját biztonságunknál! Van, amikor muszáj a nagyobb jóra figyelni!
+1. Aláhúzással jelöld a választásodat!
Nyár - tél
Tűz - víz
Vallás - tudomány
Múlt - jövő
Természet - technika
Optimizmus - pesszimizmus
Sötét - világos
Ész - szív
Test - lélek
Angyal - démon
Dominancia - alázat
Tehetség - szorgalom
Tengerpart - hegyvidék
Középkor - újkor
Őszinteség - hűség
Férfi - nő
Nappal - éjszaka
|